A 3M magyar leányvállalata idén jelentős növekedésre készül

Land:
Ungarn

BUDAPEST - Dinamikus, 15 százalékos árbevétel-növekedést tervez az idén az amerikai 3M cég magyar leányvállalata, a 3M Hungária Kft. - mondta Mats Lennart Friberg, 3M a magyar leányvállalatának ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten az MTI-nek egy szakmai háttérbeszélgetésen.

A 3M Hungária első embere közölte: az idén így várhatóan eléri a társaság árbevétele a 2008-as szintet. A vállalat árbevétele tavaly elérte a 6,1 milliárd forintot, ami 2,2 százalékkal haladta meg az előző évit. Ám ez az árbevétel 17 százalékkal marad alatta a gazdasági válság előtti időszak magyarországi forgalmának.

A 3M cégcsoport a tavalyi üzleti évben 26,6 milliárd dolláros árbevételt ért el 9,6 százalékos emelkedést jelentett az előző évhez képest - erről Donna W. Bange program menedzser beszél.

A 3M cégcsoport magyar leányvállalatánál - a közzétett sajtóinformáció szerint - a múlt évben nagy hangsúlyt fektettek a költséghatékony működésre és az értékesített termékek portfóliójának kezelésére. Így a cég vállalkozási és adózás előtti eredménye 35 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Ez azt jelenti, hogy nyeresége megközelítette a gazdasági válság előtti szintet. A 3M vállalkozási profitja 2010-ben az értékesítési forgalom 15 százaléka, azaz mintegy 900 millió forint volt. Így a tőkehatékonyság a cégnél 2-3 százalékkal javult 2009-hez képest.

Donna W. Bange programmenedzser emlékeztetett arra, hogy a 3M cégcsoport rendkívül nagy hangsúlyt fektet világszerte termékei fejlesztésére. Ezért a múlt évben árbevételének mintegy 5 százalékát, azaz 1,3-1,4 milliárd dollárt fordított a K+F tevékenység finanszírozására világszerte. A cégcsoport elsősorban az ipari, továbbá a járműipari, az egészségügyi, az elektronikai és a kommunikációs, az irodai területen, valamint biztonságtechnikai megoldások területén gyárt fogyasztási cikkeket, a világ 200 országában tevékenykedik.

Mats Lennart Friberg, a magyar leányvállalat ügyvezető igazgatója újságírói kérdésre válaszolva közölte: keresik a lehetőségét, hogy miként tudnának Magyarországon működő cégekkel közös tevékenységbe fogni, elsősorban a járműipar területén. Az ügyvezető igazgató ezek között megemlítette a Daimler, a BMW és a Suzuki nevét.

Forrás: MTI/napi.hu

Dinamikus, 15 százalékos árbevétel-növekedést tervez az idén az amerikai 3M cég magyar leányvállalata,